Ján Čičátka

Érsekújvárban a zenei élet a múlt század hatvanas éveiben a beathullám kezdete előtt szilárd alapokkal rendelkezett és változatos képet mutatott, ami egyrészt a korabeli hagyományos stílusok műfaji sokszínűségében, másrészt a fennálló együttesek és zenekarok sokaságában nyilvánult meg. Az élőzene a virágkorát élte, megelőzve a reprodukált zene későbbi, mindennapi életünkbe beférkőző trendjét.

Érsekújvárban akkoriban alkalmi esztrád- és operettzenekar működött, amelyet Fábián András irányított, továbbá fúvószenekar Kamenický János vezetésével, a Művészeti Népiskola (Ľudová škola umenia) mellett pedig vonósegyüttes működött, melyet Vojtech Cibula alapított, de léteztek cigányzenekarok és énekkarok is. A popzenét számos, korabeli tánczenét, slágereket vagy dixielandet játszó együttes képviselte. Az ő előadásukban hangzott fel első alkalommal a rock&roll.

Abban az időben fontos szerepet játszott a Művészeti Népiskola, melynek több végzőse folytatta tanulmányait egyrészt állami, később népi konzervatóriumokban, a popzenét elsőként oktató intézményekben. A kezdő zenészeknek éppen ez a nemzedéke kereste és találta meg a nyugati kultúrából érkező, fokozatosan elterjedő progresszív zenei irányzatokban a saját egyéni kifejezésmódját. A nemzedéki tiltakozás eddig sosem látott formát öltött, és akárcsak a keleti tömb más országaiban, a külső megnyilvánulásokban bekövetkezett változásokon (például az öltözködésen, a hajviseleten vagy a viselkedésformákon) túl a zene szerepének felfogásában és érzékelésében történt változásokban is visszaköszönt. Az addig túlnyomórészt szórakoztató és dekoratív funkciók helyébe a saját autentikus megnyilatkozás kialakítására tett erősödő kísérletek léptek a zenei kifejezésmódban és a vele való spontán azonosulásban egyaránt. Ugyanakkor az eszmei különbözőség is markánsan kifejezésre jutott. A hatvanas években úgy látszott, mérsékelten enyhül a totalitárius rend politikai nyomása és az ideológiai bezártság képzeletbeli, félig nyitott redőnyein keresztül fokozatosan felszárnyalt az új szellem. Úgy tűnt, hogy a kultúra és a művészet ismét szabadon lélegezhet. Csehszlovákia 1968. augusztusi, Moszkva által irányított, a Varsói Szerződés országainak szövetséges csapataival végrehajtott lerohanása azonban egy erős ajtóbecsapással meghiúsította a várakozásokat és a reményeket. Az állampárt gőzhengere megszorító intézkedéseivel fokozatosan rákényszerítette a társadalomra a husáki normalizációt. 

Az érsekújvári tinédzserek az új zenei kultúra iránti szomjukat különféleképpen próbálták oltani.

Elsődleges forrásaik a külföldi rádiók zeneműsorai lettek, bár hallgatásukat rendre megzavarta a legendás „gavarítmaszkvá”. E hátrány ellenére a Radio Luxembourg, a Szabad Európa, az Ö3, vagy az osztrák tévé Beatclub című műsora lett az új zenei stílusok terjesztésének az úttörője. A hazai médiatérben a Černý házaspár 12 na houpačce (12-en a hintán) című rádióműsora játszott pozitív szerepet – vagy a pozsonyi Malá televízna hitparáda (Kis tévés slágerparádé), illetve Komjáthy György zenés programjai a magyar rádióban – 25 perc beat, A beat kedvelőinek vagy a Vasárnapi koktél.

Egy nyugati sztár koncertjének megszervezése abban az időben egyrészt ideológiai, másrészt pénzügyi okokból szinte kivitelezhetetlen volt. Az egyetlen kivételt a Bratislavská lýra (Pozsonyi líra) elnevezésű dalverseny jelentette, ahol a fesztivál külföldi vendégeként egyenes tévéadásban évente egyszer a világszínvonalú, élvonalbeli zene olyan képviselői is bemutatkozhattak, mint a The Easybeats, Julie Driscoll, Brian Auger & The Trinity, The Shadows, The Tremeloes, Beach Boys vagy Cliff Richard.

A legeslegelső olyan rendezvény, amelyen nyugati zenekar lépett fel, a Manfred Mann zenekar koncertje volt 1965-ben a pozsonyi Pasienky-n. Egyes érsekújváriak, akik részt vettek ezen a koncerten, több száz titkos ügynök és rendőr jelenlétéről számoltak be. Ez a tény közvetlen bizonyítékként szolgált arra, hogy az állampárt tartott az új kulturális modelltől...

Érsekújvár kulturális és nyelvi téren is mindig rokonszenvezett a magyar környezettel, ezért a fiatalok érdeklődéssel figyelték a Dunán túli történéseket is.

Az új irányzatoknak ott gyorsabban sikerült meghonosodniuk, mivel a politikai és ideológiai szorítás, amely ott is kétségkívül jelen volt, az 1956. évi, vérbe fojtott népfelkelést követően a társadalomban bekövetkező tragikus következmények felismerése okán enyhült. Mivel egy érsekújvári számára Budapest volt a legközelebbi nagyváros (tulajdonképpen az egyetlen a vasfüggöny innenső oldalán, ahova szabadon utazhatott útlevéllel és vámáru-nyilatkozattal), rendszeresen részt vehetett koncerteken, ifjúsági délutánokon az Ifjúsági parkban, ahol az élvonalbeli beatzene képviseltette magát, és egyben lemezeket, farmert vásárolhatott vagy valamilyen komponenst a hangszeréhez. Magát a hangszert nem volt ajánlatos megvenni, mivel a határőr éber szeme képes volt bárkit a vámszabályokat megszegő bűnössé változtatni. Érdeklődés kísérte a magyar televízió egyes zenei programjait is: a Táncdalfesztivál rendszeresen mutatott be a beatzene forrongásából született új, fiatal arcokat és formációkat, a Ki mit tud? című rendkívül népszerű országos vetélkedő pedig a fiatal tehetségek felkutatását tűzte ki célul és rekordnézettséget ért el. Tulajdonképpen a hatvanas évek SuperStarja volt.

A fiatalok körében az egyik-másik nyugati zenekar által kiadott aktuális lemez lett a legértékesebb árucikk. Egy nyugati lemez tulajdonosa a beatközösség tiszteletben álló személyiségévé vált. Azonban csak kizárólagosan csempészett példányokról lehetett szó, mivel a hazai boltok pultjain csak közepes színvonalú popfelvételek sorjáztak. A Supraphon Lemezklub kiadásában szórványosan a licencként kiadott lemezek is feltünedeztek, ezeket azonban előre meg kellett rendelni és a küldeményre akár néhány hónapot is várni kellett.

Az új stílusokkal, műfajokkal, személyiségekkel és az országhatárokon túl lüktető zenei élettel kapcsolatos információk további forrását a zenei folyóiratok jelentették. Ausztriából olykor elvetődött hozzánk a Bravo című ifjúsági lap, Magyarországról az Ifjúsági magazin, Csehországból a Mladý svět (Ifjú Világ); Szlovákiában a Populár látott napvilágot, de az ifjúság előszeretettel vásárolta a Beseda (Társaskör) című mezőgazdasági hetilapot is, amely nyugati slágerek kottáit és szövegeit közölte. Szakmai szempontból a Melodie havilap volt a legértékesebb folyóirat. A Lubomír Dorůžka muzikológus körül csoportosuló szerkesztői kollektíva (Jiří Černý, Stanislav Titzl, Jan Rejžek, Jaromír Tůma és mások) recenziókkal, kritikákkal és elemzésekkel gondoskodott a zenészek és rajongók elméleti fejlődéséről az új zenei áramlatok befogadása és értelmezése területén. A korszak szocialista iskolaügye nem érzett késztetést, hogy reagáljon ezekre a tényekre....

A zenekarok technikai és hangszeres felszereltsége vegyes képet mutatott.

A belső piacon beszerezhető berendezések többnyire nem feleltek meg az elvárásoknak – a külföldi gyártmányokhoz való legális hozzáférést pedig az akkori vámrendeletek akadályozták. „Kéz alatt” üzleteltek velük, apróhirdetéseket böngésztek – főként a PRÁCA (MUNKA) c. napilap szombati száma szolgálta ezt a célt, azonban minden a zenész merészségén („fél lábbal a dutyiban”) és fizetőképességén múlt. Egy új tag beválasztásakor a zenekarba nemcsak az döntött, hogy jól játszik-e a hangszerén, hanem óhatatlanul ellenőrizték a hangszer és a technikai felszerelés minőségét is.

A kezdő zenekarok számára a legelőnyösebb az volt, ha találtak a társadalmi szervezetek vagy gyártóüzemek közt egy úgynevezett fenntartót, aki hajlandó volt legalább a technikai alapfelszereltséget és gyakorlótermet biztosítani, néha azonban osztozniuk kellett más zenekarokkal. A Szakszervezetek Házában (Dom odborov) a hangosítási rendszer egyszerre több formációt szolgált. A hangtechnikához való hozzáférés gyakorta döntött a zenekar léte vagy nemléte felől az érsekújvári beatzene színterén.

Ez a környezet, a zenei és a zenén kívüli hatások, akárcsak a társadalmi légkör egyaránt alakította a felnövekvő nemzedék életét; zenéje nemcsak a kommunikáció nyelveként szolgált, hanem az azonosulás eszközeként is, amellyel főként a városi ifjúság tette le voksát amellett, hogy ily módon különbözik más korcsoportoktól. És innen már csak egy kis lépés a hangszer kézbevétele és a kedvelt dallam elpötyögtetése, elpengetése, és az is, hogy fokozatosan átadják magukat az önnön muzsikálásukból fakadó mágikus lelkesedésnek.

Az ún. spanyolgitár a beathullám kezdeti szakaszában a meghatározó hangszert jelentette az ifjúság kezében.

Egységesítő elemként működött és a kedvenc zeneszám reprodukálásának gyakran egyedüli eszközévé vált. A gitáron játszani tudó fiatalok száma nőtt, s tulajdonképpen autodidakták voltak, mivel az érsekújvári Művészeti Népiskolában (ĽŠU) akkoriban még nem volt gitároktatás. Később a Szakszervezetek Háza zenei tanfolyamain Árpási Béla és Slamenka Gyula oktatott gitárjátékot. Ez az időszak a különböző előadói színvonalú zenei tevékenységek ugrásszerű megszaporodását hozta magával. Mindenki azon volt, hogy elsajátítson legalább három akkordot, ami már elég volt egy egyszerű dalocska eljátszásához; ha ez nem sikerült, az illető kilógott a társaságból. A hegedűsök is viszonylag gyorsan áttértek a gitárra. Jelentkeztek zongoristák is, akik egyszeriben örömmel hagyták ott a kötelező Chopint vagy Mozartot, de Czerny technikai gyakorlatai bizony jól jöttek. Az akkori expresszív és erőteljes játéknak köszönhetően Tattinger Ferenc zongorahangoló szintén élvezte az akkori fellendülést. Az első zenei formációk kizárólag haveri alapon jöttek létre, ezért a zenekarokban kezdetben megtűrték a kevésbé tehetséges tagot is, később azonban már a kunszt volt a döntő. Olyan esetek is előfordultak azonban, amikor azt a zenészt részesítették előnyben, amelyik jobb minőségű technikai felszereléssel rendelkezett. Megfelelő gyakorlási lehetőséget kezdetben az otthoni környezet kínált, amennyiben a tagok győztesen kerültek ki a tiltakozó szülőkkel vívott, nem egyszerű harcból. Azok a nappalik számítottak ideálisnak, amelyben állt egy zongora, és ahol volt a gitár csatlakoztatására alkalmas ún. „lámpás” rádió vagy lemezjátszó. A földön egyre gyakrabban hevertek hangeffektusok előállítására szolgáló, házi készítésű skatulyák. Ha nem kínálkozott ilyen komfort, a zenekar akár a garázst, a pincét, de még a padlást sem vetette meg.

A kezdő beatzenekarok aktív működésének központja a 60-as évek végén az újonnan megnyitott Szakszervezetek Háza lett a Főtéren, főként a kisterme, ahol ifjúsági és klubrendezvények zajlottak.

Az akkori vezetőség maximálisan előzékeny volt az ifjúság kulturális igényeivel szemben, s hogyisne lett volna, hiszen az igazgató, Michal Štefula volt a GATTCH együttes egyik tagjának az apja, aki a zenekar menedzserévé is vált. E ténynek köszönhetően a GATTCH SELMER márkájú, abban az időben csúcsminőségűnek számító hangosító berendezéssel rendelkezett. Tagjai zeneileg képzett muzsikusok voltak és a zenekar hamarosan bekerült a szlovák progresszív rock olyan rangos képviselői közé, mint a Collegium Musicum vagy Dežo Ursíny Provisorium-a. Az együttes élő fellépései nagy visszhangot keltettek a városban, ténykedése pedig erős ösztönző hatást gyakorolt az érsekújvári beatzenészekre. A kizárólag saját, nem szokványos vokállal kiegészített számokból álló repertoár vagy Bach d-moll zongoraversenyének feldolgozása sok tehetséges érsekújvári zenészt ösztönzött arra, hogy saját szerzeményekkel próbálkozzon.

Az angolszász és amerikai zenén kívül az ébredező hazai színtér is jelentős figyelemnek örvendett. A Szakszervezetek Házában rendszeresek voltak az élvonalbeli csehszlovákiai, magyarországi és lengyelországi zenekarok koncertjei, amelyek szintén ösztönzőleg hatottak az érsekújvári zenei közösségre, mivel a rendezvények a zenei élményen és a hangulaton túl közvetlen kapcsolatfelvételt is nyújtottak a zenészeknek. Többek közt fellépett a Prúdy, a Collegium Musicum, a Four Meditation, Csehországból a Blue Effect, Peter Novák a George and Beethovens együttessel, a Cardinals, az Olympic, Viktor Sodoma, Lengyelországból pedig az SBB, a Skaldowie és a No To Co. Emlékezetes volt a magyarországi Omega együttes koncertje, amely Presser Gábor és Laux József kilépése után már csonka felállásban lépett fel – ők ketten akkorra már megalapították a Locomotiv GT nevű supergroupot. Ennek ellenére a Sokol-házat (Sokolovňa), az egykori csehszlovák tornaegylet épületét, ahol a koncert zajlott, nagy számú rajongó ostromolta, akik már nem jutottak belépőjegyhez. A nyári időszakban az amfiteátrumban is zajlottak koncertek. Nagy sikerrel játszott itt akkoriban a magyarországi LGT és a Bergendy-együttes. A város koncertéletét először Mária Korecová szervezte, később pedig Záhorszky Elemér: mindketten a Szakszervezetek Háza közösségi élettel foglalkozó szakosztályának referensei voltak.

A Szakszervezetek Háza tevékenységének fontos részét képezte a kedvtelésből űzött művészeti tevékenység. A műkedvelő művészeti tevékenységgel foglalkozó szakosztály vezetője, Marta Tykačová igyekezett valóban kedvező feltételeket biztosítani a kreativitástól és lelkesedéstől fűtött fiatalok számára a művészeti ágak különböző területein. A Szakszervezetek Házának kisterme a különböző zenei tevékenységek kultikus helyévé vált. Hét közben négy-öt együttes próbált itt, szombatonként ezen a helyen került sor az első történelmi diszkókra és vasárnap itt léptek fel a zenekarok. E nemzedék sok tagjának a Szakszervezetek Háza valóban a második otthona lett, a házmestert, Szűcs Manci nénit szinte anyai viszony fűzte az egyes művészeti csoportosulások tagjaihoz. Az információ-áramlás, az ízlés pallérozása, illetve a zenészek közötti kommunikáció és eszmecsere számára szolgáló platform kialakítása szempontjából a diszkók felbecsülhetetlen jelentőségűek voltak.

Az első DJ-k Marian Golas, „Skipo“ Veres Péter és Štefan Pirohár voltak.

A zenészek véleményezték egymás között a meghallgatott számok minőségi színvonalát, gondos válogatás után általában megegyeztek egy bizonyos zeneszám besorolásáráról a zenekar repertoárjába, amennyiben átvett művekről volt szó. A diszkók két részből álltak. A program bevezetőjében a zenés színház formájában előkészített zenehallgatási részben maradéktalanul bemutattak egy konkrét albumot. A nyelvileg rátermettebb DJ-k alaposabban megismertették a szövegek tartalmát az érdeklődőkkel, és információkkal szolgáltak a zene stílusáról, érdekességekkel a zenekar és tagjainak életéről. Csak azután alakították ki a székek áthelyezésével a táncparkettet és két rögzített (kék és piros) reflektor fényében kezdődhetett az est szórakoztatóbb része... Az épület gondnoka rendszeresen bekapcsolgatta a neonvilágítást is és lelkiismeretesen ellenőrizte, hogy a táncparketten nem történnek-e „erkölcsileg kifogásolható dolgok”...

 
A diszkók minden körülmények között 22 órakor értek véget, a város összes kávézójában, illetve kocsmájában ekkor volt záróra. A felfokozott hangulatot már csak az utcára lehetett kivinni, a park padjaira, illetőleg a vasútállomás újonnan megépült épületének éjszakai büféjébe. Csakhogy mindenhol lesben álltak az akkori rendőrség, a VB (Verejná bezpečnosť – Közbiztonsági Testület) tagjai és erélyesen szétoszlatták a fiatalokat, akár a tüntetéseken...

A beatzene közösségének kultikus találkozási helyeit a Főtér, a Korzó és az említett vasútállomás jelentette, főként azonban a Szakszervezetek Háza helyiségei. Itt lehetett átérezni az együttes megalapítását kísérő forrongás légkörét, itt zajlottak az átcsábítások, de itt került sor a kirúgásokra is. Euforikus állapotok váltogatták egymást a rezignáció érzésével, és fordítva.

A rendszeres lemezbörzére is ezeken a helyeken került sor. Kedvelt színhelynek számított a Szakszervezetek Házának kávézója, amely esténként megtelt zenészekkel. Feledhetetlen viták zajlottak itt a legkülönfélébb témákról, a szerencsések itt számoltak be az élő koncerteken szerzett, főleg a pozsonyi V-klubhoz, Budapesthez vagy Prágához kapcsolódó élményeikről, és nem utolsó sorban itt érezhették magukat a serdülők tényleg felnőttnek, főleg akkor, amikor Laci bácsi, a közkedvelt pincér – biztató mosollyal megszólította őket: Üdvözlöm az urakat, mivel szolgálhatok?

Nagy eseménynek számítottak a Beatles együttesről készült filmek bemutatói – a Hard Day´s Night, Help és a Yellow Submarine, melyek a Gorkij mozi kerthelyiségében zajlottak. Néhány érsekújvárinak sikerült bejutnia a nyitrai főiskola kollégiumába is, ahol egy 16 mm-es vetítőről titokban levetítették a Woodstock fesztiválról készült dokumentumfilmet.

A beategyüttesek működésével egyidejűleg rajongói klubokat is alapítottak, amelyek a kedvelt együtteseket elkísérték a fellépéseikre. Mindenekelőtt középiskolás lányokból és kevésbé tehetséges korosztálybeli srácokból álltak, akik a rajongó lányok körében előnyükre tudták fordítani kisebbségi helyzetüket... A Szakszervezetek Házának koncerttermében is sor került fellépésekre. Itt zajlottak az érsekújvári együttesek önálló, egész estét kitöltő koncertjei, valamint a beatzenekarok első fesztiváljai és vetélkedői, ahol a versengő csapatok ambiciózusan saját szerzeményeikkel szoktak bemutatkozni. A Szakszervezetek Házán kívül a Népművelési Központ (Osvetové stredisko) is rendelkezett közösségi és koncertteremmel a Grémium épületében, a CSEMADOK és a Pionírok és Ifjúság Háza (Dom pionierov a mládeže) szintén megnyitották ajtóikat a beatzene előtt. A Sokol-ház multifunkciós épületében és annak amfiteátrumában is sor került kulturális rendezvényekre.

A beatzenekarok többnyire honorárium igénye nélkül játszottak.

Ha a zenekar Érsekújváron kívül lépett fel, fenntartójától napidíjat igényelhetett. Utóbbi épp csak egy vekni kenyérre, egy rúd szalámira és egy kofolára volt elég... A lázongás azonban elmaradt, kellő motivációt jelentett a zene iránti szeretet, a közös zenélésből fakadó öröm és a taps. Természetesen voltak olyan együttesek is, amelyek kommersz zenélési lehetőségek után néztek. Repertoárjuk azonban szórakoztató jellegű volt és nem sok közös vonást mutatott fel a beatzenével. A kommersz zenekarok zenei teljesítményének minőségi megítélése és a honorárium szerinti csoportokba való formális besorolásuk céljából a Népművelési Központ minden évben zenei meghallgatásokat szervezett. Az együttes repertoárjának az alábbi kulcs alapján kellett összeállnia: hatvan százalék jutott a hazai szerzeményekre, harminc a szocialista táborra és tíz százalék a világ maradék részére. A valóságban ezt az abszurditást érthető módon senki sem akceptálta, akárcsak a honorárium szerinti besorolást. A szóban forgó években a szakmai bizottságot Žigmund Kozák, Jindřich Vídenský és Peter Harťanský alkotta, tapasztalt lévai és nyitrai zenészek triója. A meghallgatás szóbeli részében a zeneelméleten kívül a zenész politikai tájékozottságát is ellenőrizték.

A normalizációs intézkedések foganatosításával a hetvenes évek elején a beatzene előtt bezárulnak az ajtók. A gyeplőt a Szocialista Ifjúsági Szövetség (Socialistický zväz mládeže) veszi át, a beatzenekarok fesztiváljai helyébe politikai dalfesztiválok lépnek. A Szakszervezetek Házában összpontosuló kedvtelésből űzött, amatőr művészeti tevékenységek társulatait a normalizációs igazgató, Imrich Takáč elvtárs könyörtelenül szélnek eresztette, a zenekarok felszerelés nélkül az utcára kerültek. Az állami vállalatok és szervezetek akkoriban arra a döntésre jutottak, hogy csak az ideológiailag „kifogástalan” együtteseket támogatják, melyek a vállalati mulatságokon hasznosítható, népszerű kommersz műfajokat játszottak.

A korosodó, tanulmányi kötelezettségekkel, később családi és egzisztenciális gondokkal terhelt beatzenészek válaszút előtt álltak. Folytassák „garázsban”, megfelelő technikai felszereltség és fellépési lehetőségek nélkül, vagy egyéni zenei ízlésükről és stílusirányzatukról lemondva a lakodalmakban, mulatságokon játszó zenekarok sorát bővítsék, vagy igazoljanak át a profikhoz? Sokan nem birkóztak meg ezzel a dilemmával és vitathatatlan tehetségük dacára felhagytak zenei pályafutásukkal.

A politikai és ideológiai korlátozások dacára a hatvanas és hetvenes évek fordulóját – a beatzene markáns hatásának és a színre lépő fiatal generáció közegében való meghonosodásának köszönhetően – az érsekújvári zenei kultúra aranykorának nevezhetjük.

AZ ÉRSEKÚJVÁRI BEATZENE IDŐSZAKA ALATT MŰKÖDŐ ZENEKAROK:

THE BEAMS, 1965 – 1969

Rédey Tamás – gitár,

Juraj Štefula – ütőhangszerek
Karol Slanina – gitár
Vladimír Bacho – basszusgitár

Repertoár: Kinks, Beatles, Rolling Stones...
Fellépések, koncertek: Érsekújvár és környéke

GATTCH, 1969 – 1973

Rédey Tamás – gitár, hegedű
Juraj Štefula – ütőhangszerek
Ali Beladič – zongora
Anton Lančarič – basszusgitár (alt. Valentín Čekovský, Gabriel Jonáš + szaxofon)
Karol Slanina – gitár (rövid idő után kilépett a zenekarból)

Repertoár: saját szerzemények az art rock és progresszív rock stílusában
Koncertek: Érsekújvár, Pozsony, Prága, Ostrava..., NDK, Bulgária

1969 – 2. helyezés az I. Szlovák Beatfesztiválon

1970 – 3. helyezés a szlovák beatzenekarok prágai seregszemléjén

1970 – 3. helyezés a Jazz Univerziádén České Budějovicében

1971 – fellépés a 3. Beatfesztiválon Prágában

1971 – koncert szimfonikus zenekarral Prágában a Smetana-teremben

1971 – a GATTCH című lemez felvétele a Csehszl. Rádió stúdiójában az OPUS kiadó számára

1972 – fellépés az International Jazz Fesztiválon Prágában

UPM (UNIVERSAL PROGRESS MUSIC), 1971 – 1972

Pavel Daněk – basszusgitár
Krivánek László – gitár
Juraj Príbojský – gitár
Čičátka János – zongora
Ariel Steiner – ütőhangszerek
Miroslav Kršák – gitár /1972-től/

x  x  x

Ladislav Kristek – ének, gitár, folk repertoár, 1972-ben vendégként lépett fel az UPM koncertjén

Repertoár: saját szerzemények a progresszív rock stílusában
Fellépések, koncertek: Érsekújvár, Révkomárom, Nyitra

1971 – I. helyezés a Beatzenekarok Fesztiválján Érsekújvárban

1971 – a zsűri díja a legjobb hangszerelésért a Beatzenekarok Kerületi Versenyén Nyitrán.

1971 – „Zsoltár a vietnami anyákért” saját rockopera koncert-feldolgozása, amely az első szlovák rockopera. A koncertfelvételt közvetítette a Csehszlovák Rádió.

1972 – UPM Brünnben (Brno) az alábbi összetételben szerepelt: P. Daněk, M. Kršák és J. Bakoš (ütőhangszerek)

THE BEATS , 1967 – 1969

Szarka Gyula – gitár

Szarka József – basszusgitár
Krivánek László – gitár

Godány Péter – orgona
Štefan Bokroš – ütőhangszerek

Repertoár: Beatles, Rolling Stones, Kinks, Shadows ...
Fellépések, koncertek: Érsekújvár, Nyitra, Párkány, Kaposvár (Magyarország)

THE LOVERS, 1969 – 1972

Szarka Gyula – gitár (alt. Szarka István)
Szarka József – basszusgitár

Krivánek László – gitár
Juraj Šmigura – ütőhangszerek

Repertoár: Beatles, Spencer Davis Group, Sputniks, Shadows ...
Fellépések, koncertek: Érsekújvár, Párkány

SolMan, 60-as és 70-es évek fordulója

Oros Zoltán – ének
Szolcsan József – gitár
Szolcsan Ferenc – basszusgitár
Mandák György – orgona
Pásztó Ferenc– ütőhangszerek (alt. Čvirik Sándor)

Repertoár: túlnyomórészt magyar és cseh beategyüttesek repertoárjából átvett szerzemények
Fellépések, koncertek: Érsekújvár és környéke, Gombaszög, Magyarország

1969:    SolMan  balról: Juraj Mandák, František Solčan, František Pásztó, Jozef Solčan

1971 a: SolMan balról: František Solčan, Jozef Solčan, Alexander Čvirik, Juraj Mandák

1971 b: SolMan balról: Jozef Solčan, Zoltán Oros, Alexander Čvirik, Juraj Mandák, František Solčan

THE TRAPPS, 1968 – 1970

Zachar Imre – gitár
Pásztó Ferenc – ütőhangszerek
Tomáš Vojtela – gitár

Kotlár László– gitár
Pásztó Lajos – basszusgitár

Repertoár: Bee Gees, Beatles, Troggs, Kinks, Shadows...
Fellépések, koncertek: Érsekújvár és környéke

4 Plus 1, 1968 – 1969

balról:

Dionýz Gašparovský – gitár
Oliver Sádovský – ének
Čvirik Sándor – ütőhangszerek
Pavel Daněk – basszusgitár
Juraj Gašparovský – gitár

Repertoár: saját szerzemények
Fellépések, koncertek: Érsekújvár

NEW FLAMMES, 1968 – 1969

Miroslav Kršák – gitár
Vladimír Bacho – ének,
Lénárt Antal – basszusgitár
Slamenka István - ütőhangszerek
Juraj Príbojský – gitár

Repertoár: Cream, Yardbirds, Hendrix, Troggs, Kinks, saját szerzemények
Fellépések, koncertek: Érsekújvár

LOVE BELLS, 1969 – 1972

Kiszely György - gitár
Szarka István – basszusgitár
Lőrincz József – orgona
Peter Ďaďan – ütőhangszerek

Repertoár: saját szerzemények, Beatles, Shadows ...
Fellépések, koncertek: Érsekújvár, részvétel a beatzenekarok fesztiváljain Érsekújvárban

ABRAXAS, 1969 – 1971

Ptáček Ferenc – basszusgitár
Vladimír Kochol – gitár

Čičátka János – zongora (alt. Virág József)
Kotrusz Sándor - basszusgitár
Kočner Péter – ütőhangszerek

Repertoár: saját szerzemények, Santana, Beatles...
Fellépések, koncertek: Érsekújvár, részvétel a beatzenekarok fesztiváljain Érsekújvárban

NICE DREAMS, 1969 – 1971

Peter Havlík – gitár
Ariel Steiner – ütőhangszerek
Marián Motúz – gitár
Juraj Príbojský – basszusgitár

Repertoár: saját szerzemények, Rolling Stones, Creedence C.R., Cream, Ten Years After...
Fellépések, koncertek: Érsekújvár, részvétel az érsekújvári beatzenekarok fesztiváljain

TRANSITORIUM, 1970 – 1971

Ptáček Ferenc – gitár
Szarka István – basszusgitár
Major Tamás – zongora
Čvirik Sándor – ütőhangszerek (alt. Lénárt Antal)

Repertoár: saját szerzemények
Fellépések, koncertek: Érsekújvár

GOOD BIRDS, 1971 – 1972

Decsi László – gitár
Lőrincz József – orgona
Kotrusz Sándor – basszusgitár
Kočner Péter – ütőhangszerek

Repertoár: Santana és zeneszámok korabeli beatzenekarok repertoárjából
Fellépések, koncertek: Érsekújvár

A cikk írójának megjegyzései:

Jelen szöveg alapját az alábbi publikáció számára kidolgozott, 2007. évi írásom képezi: SLOVENSKÝ BIGBÍT/ A SZLOVÁK BEAT ZENE/ Ľuboš Jurík, Dodo Šuhajda, Slovart, 2008/. Javarészt a szóban forgó időszakot érintő saját emlékeimet használtam fel, egyes közvetlen résztvevők és visszaemlékezők emlékeit pedig oral history formájában, valamint az internetről szerzett információkat. Bocsánatot kérek mindazoktól a zenészektől, akiknek a tevékenységet nem sikerült feltérképeznem. Mivel kizárólag a 60-as és 70-es évek fordulójának időszakról van szó, a később alapított együttesek tevékenységére ez a szöveg nem tér ki. Az egyes zenekarok hangszeres felállása többé-kevésbé ehhez az időszakhoz fűződik, és nem feltétlenül pontos, mivel a zenészek posztjain állandó volt a változás.



Čičátka János

fordította: Pénzes Tímea